RECOM-HUAT

RECOM-HUAT

TÖBBET KELL TENNI A FIATALOKÉRT!

A NetLab projekt keretében június 19.-én Oslipban tartott bilaterális konferenciáján megfogalmazásra került, hogy a szakmunkáshiányt saját emberanyagból kellene fedezni – amihez viszont egy sor intézkedés szükséges, hiszen évek óta csökken azon cégek száma, akik maguk képezik ki szakmunkásaikat.

„A vállalkozásoknak újra több szakmunkástanulót kellene felvenniük. A fiataloknak sok esetben egyszerűen csak kicsit több időre és némi támogatásra van szükségük ahhoz, hogy sikerüljön elvégezniük a képzést. Az önkormányzatoknak össze kellene fogniuk, és közösen olyan vonzó térségként fellépni, ahol jó élni! A pályaorientációnak kötelező tantárggyá kell válni a tanárképzés területén“, ezeket a kívánalmakat fogalmazták meg az oktatásügy, a munkaerőpiac, a gazdaság és a regionális fejlesztés szakemberei a „Harc a legjobb kezekért és fejekért” című osztrák-magyar szakmai konferencia keretében.

Keresett hiánycikk a szakképzett munkaerő – mind a magas képzettségűek, mint a végzett szakmunkások. „A demográfiai folyamatok alapján különösen a vidéki, városoktól távol eső térségekben várható munkaerőhiány“ hallhattuk Cornelia Krajasits (ÖIR-Projekthaus) figyelmeztetését a nyitóelőadásban. Célszerűbb és jövőbe mutatóbb lenne viszont saját szükségleteinket a régióból fedezni, ahelyett hogy a legjobb fejek és kezek felhajtására nemzetközi terepre küldenénk fejvadászokat. De hogyan lehetséges ez?

A fiatalokat motiválni és támogatni kell

Mit lehet a fenti jelenség ellen tenni? Például az ifjúságot kellőképpen motiválni és támogatni. „75.000 osztrák fiatal semmilyen nyilvántartásban nem szerepel” - gondolkodtat el Günter Kastner az Alsó-ausztriai Munkáskamara képviselője: „Senki nem tudja, mivel foglalkoznak: nincsenek álláskeresőként bejelentve, nem ülnek az iskolapadban és dolgozni sem dolgoznak.“ Ez is egy példája annak, hogy milyen gondatlanul bánunk a fiatalokkal, akik pedig potenciális „erőforrások”.

Christian Vlasich, a Burgenlandi Képzési Központ ügyvezetője tapasztalatból tudja, hogy „a fiataloknak sok esetben csak picit több időre, odafigyelésre - gyakran egyéni segítésre - van szükségük a sikerhez. Mi keresünk szakmunkásképző-helyet a fiataloknak, integrált képzőhelyekre közvetítjük őket. És 95 százalékuk el is tud aztán helyezkedni!“

Sok még a tennivaló a pályaorientáció területén is: korábban kellene elkezdeni, a szülőket erősebben bevonni, és ami a fő, hogy kötelező tantárgy legyen a tanárok képzése során “, ez a véleménye Christl Nagl-Eder asszonynak, aki az Alsó-ausztriai Tartományi Iskolaszék munkatársa.

Mag.a Barbara Maca
Regionaler Entwicklungsverband Industrieviertel-Projektmanagement
0676 81220555
b.maca@industriviertel.at
www.netlab-online.eu www.industrieviertel.at

News